Home Via Ferrata

Via Ferrata

by TT Admin

A via ferrata név tulajdonképpen vas utat jelent olaszul, és az ilyen túrák jellegzetessége, hogy az egyébként komoly sziklamászó tudást igénylő útvonalakat egyszerűsíti le azzal, hogy láncok, fogások, létrák és hidak segítik a túrázót az előre, illetve felfelé való haladásban. Így jóval könnyebb a mászás, másrészt gyakorlatilag bárki próbálkozhat, ha megvan a megfelelő edzettsége hozzá.

Jellemző ezekre a hegyi útvonalakra, hogy a kiépített részek nélkül csak  képzett sziklamászók számára járhatók. A via ferratázás igényel némi  gyakorlatot, (szédülésmentességet és lépésbiztonságot), megfelelő  fizikumot és felszerelést. Az utak gyakran kitett helyeken, nagy  magasságokban vezetnek, ezért a tériszonymentesség alapvető feltétel. A  via ferrata lényege a folyamatos biztosítás, amit az ösvény mentén  végigfutó drótkötél ad, amire a megfelelő felszereléssel tudunk  rácsatlakozni.

 

A via ferrata, vagy klettersteig túrák valahol a hegyi túrázás és a profi sziklamászás között vannak. Olyanok vállalkozzanak rá, akik egy átlagos kirándulásnál nagyobb kihívást keresnek, és nem riadnak vissza a magasságtól vagy a meredek sziklafalaktól. Az eredmény pedig életre szóló élmény és olyan csúcsok meghódítása, amelyekről korábban nem is álmodhattunk.

 

via ferrata (Túraterápia)