Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Március idusa az Őserdőben

március 16 | 09:00 - 16:00

Március idusán egy látványos, túra keretében a Bükk-fennsíkon elterülő, hazánk egyik őserdejéhez látogatunk el.
A bükk-vidéki őserdő az Istállós-kő és a Tar-kő között, a Virágos-sár oldalában, a tengerszint fölött 850–900 méter magasan helyezkedik el. Az első 25 hektárt a 19. század eleje tájékán vették ki a gazdálkodásból, majd Király Lajos erdőmérnök javaslatára Pallavicini őrgróf a teljes jelenlegi területet véglegesen kivonta a termelésből és a tudományos kutatás rendelkezésére bocsátotta. Azóta az ember közvetlenül nem avatkozik annak fejlődésébe: a 45–50 méter magas, 180–200 éves bükkóriások „állva halnak meg”. Nyugati széle mellett még kivehető a hajdani kisvasút helye.
A 3/2000. (III. 24) KöM rendelet az őserdőt a Bükki Nemzeti Park erdőrezervátumává nyilvánította. Az Őserdő Erdőrezervátum területe 375,3 hektár, ebből a magterület 59,7 hektár.

A túránk során olyan látnivalókban lesz még részünk, mint a Cserepes-kői barlangszállás, Őr-kő, Bél-kő, no és természetesen a Ciszterci Apátság valamint a Lak-völgyi-tó.
A Bükk szerelmeseinek ez a túra kihagyhatatlan!

Részletek

Dátum:
március 16
Időpont:
09:00 - 16:00
Összeg:
1500Ft
Esemény kategória:
Esemény címkék:
Honlap:
https://www.facebook.com/events/318436942143643/

Szervező

Túraterápia
E-mail:
info@turaterapia.hu
Honlap:
http://turaterapia.hu

Helyszín

Bélapátfalva, Coop ABC
Coop ABC
Bélapátfalva, Heves 3346 Magyarország
+ Google Térkép

RÉSZLETES ADATOK

  • Túra kiírója:
  • Túraterápia

  • Túravezető:
  • Progner László,  tel:  06302795968

  • Indulás helyszíne:
  • COOP ABC parkoló 3346 Bélapátfalva IV. Béla út

  • Indulás időpontja:
  • Lásd fentebb a cím alatti infót

  • Útvonal:
  • Bélapátfalva - Lak-völgyi-tó - Katonasírok - Ördög-gát - Kopasz-rét - Őserdő - Cserepes-kő - Őr-kő - Bél-kő - Ciszterci Apátság - Bélapátfalva

  • Célállomás helye:
  • Ugyanott (körtúra)

  • Érkezés várható ideje:
  • 16:00

  • Menetidő
  • 7  óra

  • Táv:
  • 23  km

  • Szintkülönbség:
  • 875  m

  • Jelentkezési határidő:
  • Túravezetés díja:
  • 1500  forint

  • Kapcsolat:
  • turaterapia@gmail.com

  • Létszámkorlát
  • 0  fő

  • Korcsoport (minimum):
  • 10  év

  • Letölthető melléklet:
  • Túra nehézségi foka:
  • "C" - közepes  

  • Helyfoglalás szükséges:
  • nem  

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük