Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Bükkaljai kerülő – Kisgyőr

2021-02-14 | 09:00 - 16:00

2000FT

Az egybevont vasárnapi terápiás túránk és túra tréningünk kiindulópontja egy bájos kis település a Bükkalján, Kisgyőr.
Kisgyőr a Bükk-hegység egyik völgykatlanában fekszik. A községet észak és nyugat felől a Bükk hat-hétszáz méter magas nyúlványai, dél és kelet felől alacsonyabb csúcsok és dombok veszik körül. A hegyoldalakat mindenfelé erdő borítja. A déli lejtőkön tölgyesek, az északi oldalakon inkább a bükk és gyertyán az uralkodó. Erdeiben bőven van vaddisznó, őz, szarvas, róka, nyúl, de még muflon is akad. A faluban is sok látnivaló, csodálatos fából faragott alkotások találhatók.
Innen indulunk a Parlagi sas Tanösvényen a Bükk belseje felé. A Leső-hegyet és a Kerek-hegyet megkerülve érkezünk meg Bekénypusztára. Rövid pihenő után folytatjuk az utunkat a Kurta-hegy lábánál és a Határ-réten keresztül érünk be Latorpusztára.  Itt természetesen megnézzük a Lator-hegyet, ahol három egymás közvetlen közelébe épült erősség található. Az első egy vaskori földvár, a második egy honfoglalás-kori földvár (Örsúr vára), a harmadik pedig egy Árpád-kori kővár (Latorvár). Ez nem a hegy tetején, hanem annak déli, meredeken kiugró padkáján található.
Egy hosszabb pihenő és a magunkkal hozott élelem elfogyasztása után folytatjuk túránkat Mocsolyástelepre, amely valójában közigazgatásilag Kisgyőrhöz tartozik. Innen már néhány kilométer egy könnyed sétával és megérkezünk kiindulópontunkhoz Kisgyőrbe.
Túradatok:
Táv: 16 km
Szint: 357 m
Túraidő: 6 óra
TMR: 30 pont
Túra időpontja: 2021. február 14. vasárnap 9:00 óra
Indulópont: Kisgyőr, a Kisgyőri Temető és a Kisgyőri SE között.
Miskolc felől érkezve Kisgyőr legelején található, a főút (Miskolci út) mellett közvetlenül.

Részvételi díj: 2000 Ft/fő, ami a helyszínen fizetendő.
10 éven aluli gyermekek számára a túra ingyenes!

Túravezető: Progner László bronzjelvényes gyalogos szakági túravezető
Elérhetőség és információ: Tel.: 0630/279-5968
E-mail: turaterapia@gmail.com
Ha kérdésed van, hívj bátran!

Jelentkezni a túraterápia oldalán a túrakiírás hozzászólásában, a Facebook oldalon az „ott leszek” opció jelölésével, vagy a fent megadott elérhetőség egyikén lehet.

A túra létszámkorlátos. Regisztráció a jelentkezés sorrendjében történik. A regisztrációról értesítést külön nem küldünk, érdeklődni üzenetben, vagy a fent megjelölt elérhetőségek valamelyikén lehet.

Tájékoztató

A túrák, a korlátozás időtartama alatt, a túravezetők magánrendezvényeként vannak megtartva. Ennek értelmében a rendezvényen részt vevők száma nem haladhatja meg a 10 főt. Amennyiben 10 főnél több jelentkező van egy-egy túrára, akkor egy másik túravezető viszi a következő 10 fős csoportot ugyanazon az útvonalon, de időben eltolva, így a két rendezvény időben és térben is elkülönül egymástól.

Részletek

Dátum:
2021-02-14
Időpont:
09:00 - 16:00
Összeg:
2000FT
Esemény kategória:
Esemény címkék:

Szervező

Túraterápia
E-mail:
info@turaterapia.hu
Honlap:
http://turaterapia.hu

Helyszín

Kisgyőr, Temető
Kisgyőri temető
Kisgyőr, Magyarország
+ Google Térkép

TOVÁBBI RÉSZLETEK:

Jelentkezési határidő:     2021-02-13, 23:00

Táv:    16  km

Szintkülönbség:     354  m

Létszámkorlát     0  fő

Helyfoglalás szükséges:     igen  

Korcsoport (minimum):     0  év

Túra nehézségi foka:     "C" - közepes  



JELENTKEZÉS:

Jelentkezés a helyszínen, vagy a túravezetőnél az alábbi telefonszámon:
06-30/279-5968, vagy

Részvételi szándékodat “Ott leszek” kommenttel jelezd itt: